Széphalmi irodalmi herbárium megnyitó 2017.

2017. június 14-én a Kazinczy Ferenc Emlékparkban megnyílt a Széphalmi irodalmi herbárium. A közeli Sátor-hegyek festői környezetében egy élő kiállítás kapott helyet, mely azt szeretné bemutatni, hogy a szépirodalom miként ragadta meg ember és természet kapcsolatát.

A kert atmoszférája különös hangulatot kölcsönzött a kezdő hangokat megszólaltató Hangásznégyes kamarazenekar (Dombóvári János, Fehérné Sulyok Éva, Licskó Tibor és ifj. Dombóvári János) előadásának. Dankó Dénes, Sátoraljaújhely város alpolgármestere és Nyiri Péter, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója mondott köszöntőt, majd Saly Noémi irodalomtörténész gondolatai tárták fel a vendégek előtt természetünk kincseinek megkérdőjelezhetetlen értékét, ember és élővilág kapcsolatát, a természet adta növények gyógyító erejét.
A kiállításhoz készült kiadványból – melyet a Kazinczy Emlékcsarnokban őrzött, 1600b-ól származó növénykönyv képei díszítenek – a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium két diákja, Matisz Dominika és Seres Eszter olvasott fel részleteket, olyan művészek alkotásait, akik környezetüket minden bizonnyal a legnagyobb érzékenységgel figyelték.
A megnyitó végén lehetőség nyílt az Arany János által is leírt „Marcza-fánk” megkóstolására.
A látogatót az öreg diófa árnyékában elhelyezett asztalon memóriajáték várja, egy térkép és feladatsor pedig rejtvényes barangolást kínál a kertészház melletti gyümölcsösbe, az Emlékcsarnokhoz, a Kazinczy-sírkerthez és a nádashoz is elvezető élő tárlatban.
A kiállítás sarjadó növényeit és a hozzájuk kapcsolt irodalmi idézeteket 2017 júniusától október végéig lehet megtekinteni a Kazinczy-park nyugalmat árasztó fái között.

A Magyar Terlevízió M5 csatornáján is megtekinthetnek egy összefoglalót a megnyitóról: http://www.mediaklikk.hu/video/szephalmi-irodalmi-herbarium/

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor